Itt is szeretném megköszönni mindenkinek, aki gondolt rám a mai napon, és szebbé tette:)) Olyan jó érzés. Meg külön öröm, hogy csak olyan ajándékokat kaptam, amit mindenki saját kezűleg csinált. Ez a legnagyobb ajándék! És ráadásul szebbnél szebb dolgokat kaptam:) Köszönöm nektek!
Apát soha nem értettem régebben, hogy miért mondta sokszor, hogy csak a család az, akikben igazán meg lehet bízni.
Azért, ahogy telnek az évek, egyre több tapasztalatom lesz. Mármint csalódások terén, ami az embereket illeti. Hihetetlen, hogy miket tudnak produkálni olyan emberek, akikről úgy gondoljuk, hogy ismerjük őket, aztán jön a fejbekólintós valóság, hogy talán mégsem??!
Még az a szerencse, hogy a párkapcsolataimban ezt soha nem éreztem...
Nehezen viselem az ilyet. Azt is, amikor "lemorzsolódnak" az emberek mellőlem vmi ok miatt. Biztos bennem is van hiba (nem zavarna, ha felhívnák rá a figyelmem, hogy mi az) , amiért így van. Bár ilyen szituknál gondolom mind2 fél meg van győződve, hogy ő minden megtett a részéről.
Ja, meg azt sem értem, hogy akiről tudom, hogy olvassa a blogom, miért kérdezget úgy a dolgaimról, mintha, nem tudná az itt olvasottak alapján, hogy mivan...!??
Igaza van Freudnak, ami azt illeti, hogy a tudat, csak a jéghegy csúcsa. Ez alapján magunkról is sok mindent nem tudunk, nemcsoda, ha mások "meglepetéseket" okoznak. Még mindig nem hülyeség a pszichológia...
A
következő félévben már nem lesznek előadások, szemináriumok, hanem csak gyakorlat. Ez úgy tevődik
össze, hogy egyik fele a közoktatási (amit, csak szegregált sulikban
tölthetünk, ami azt jelenti, hogy enyhén értelmi fogyik vannak, és ott
osztályokban fogunk tanítani), másik, pedig a rehabilitációs (amit csinálhatunk rendes
ált. iskolában is, ezalatt a foglalkozás alatt az osztályból kiemelve, külön
órában azokkal foglalkozunk, akinek számolási, olvasási, vagy írási („disz”-esek)
problémáik vannak, de az intellektusuk normális).
A fősuli nem
biztosít gyakorlati helyet, mindenkinek magának kell megoldani hová megy. Tudom
máshol is így van ez, de nálunk egy egész félévről van szó, nem pl. egy hónapos
nyári gyakorlatról…!
A gyakorlatvezető tanárunk kijelentette, hogy Győrben ne is keressünk
gyak.helyet, mivel csak egy olyan suli van, ami szegregált, és oda csak egy-két
embert fogadnak majd. (a mi évfolyamunkon kívül még ott vannak a levelezősök is…)
Én még reménykedem, hogy az egyik része megoldható lesz, hogy Győrben csináljam.(a
rehabos, erre már kerestem sulit is, és fogadnának is)
De a másik felét máshol kell megoldani, és ez az, ami komoly dilemmát okoz,
hogy hová menjek.
Két választásom van, az egyik Pest, a másik, pedig itthon, Szombathely. Mivel
már négy éve jóformán nem élek itthon, hülyét kapok a közlekedéstől, annyira
nem vagyok oda a városért (bár a falumat szeretem), a barátaim nagy része sem
itt van, már ők is Győrben, vagy Pesten tanulnak, szinte csak a családom köt
ide, ezért nehéz lenne itt csinálni. (ami mondjuk nyomós érv…). Úgyhogy ezek miatt nem
akarok hazajönni, viszont ha arra gondolok, hogy Pesten sokkal költségesebb a
megélhetés, és sokat lennék egyedül(mivel keresztszüleim lakásába
mehetnék lakni,de ők nem ott élnek), akkor megint nem tudom mitévő legyek.
Ja, és persze, hogy még nehezebb legyen a döntés, azt is hangsúlyozták, hogy
hosszútávon is kell gondolkodni, mivel érdemes olyan helyre menni gyakorlatra,
ahová majd esetleg dolgozni szeretnénk menni, mivel fenn áll a lehetőség, hogy „bedolgozzuk”
magunkat. Viszont, ha ezt nézzük, megint inkább Pest felé billen a mérleg (bár első
helyen Győr állna, de kijelentette a gyak. vezető, hogy ne is reménykedjünk
benne, hogy szeptembertől ott lesz gyógypedagógus állás…). De ha meg reálisan azt
nézem, hogy mennyit fogok keresni, akkor megint csak itthon kéne laknom, hogy
annyival is könnyebb legyen.
A francba…, az egész annyira hirtelen jött, hogy nem maradhatunk Győrben, és az
is, hogy lehet ez az utolsó félévem a koliban….
Ja, és ezek mellett, még írjunk meg egy szakdogát, és államvizsgázzunk is.(ami önmagában még nem is olyan vészes, csak a gyakorlat mellet nehéz lesz)
Alapjában véve azt is mondák, hogy még ebben a félévben csináljuk meg a
szakdogát, mert a gyakorlat miatt nem lesz időnk, mivel ott folyamatosan
készülni kell az órákra, amiket tartani fogunk. Jaja, sok mindent mondanak...,de én még csak a szakirodalom
olvasgatásánál tartok:D Szóval jah…
Csak reménykedem, hogy úgy alakul, ahogy a legjobb lesz, de elég nagy
változások lesznek, akárhogy is lesz. :(
Igyekszem elfogadni, ahogy alakul…, mást úgysem tehetek.
Hű, az idei félévben igencsak örültem, mikor kiderült mennyi ösztöndíjam lesz. Főleg azért, mert nálunk nem szokott magas lenni, és hiába nem szokott rossz átlagom lenni, nem kaptam egy fillért sem az elmúlt félévekben. Így minden petáknak örülök:) Bár azért egész jó lett az átlagom is a múlt félévben, jól összejöttek a dolgok.
Ami a legjobb, hogy a 7en végre utalták is az összeget, bár megfogadtam, hogy annyira nem nyúlok majd ahhoz a pénzhez, de azért a 7végére, már egy Ikea be van tervezve:)) már egy-két dolgot kitaláltam, ami kéne, és amilyen vagyok, ha ott leszek tuti még meglátok pár cuccot, ami tök jó, vagy tök megéri, ilyesmi.... Azt hiszem ezt a nőknek nem is kell megmagyarázni milyen:) Úgyis értik miről írok:)
Tegnap Quimby koncertem voltunk, Szombathelyen. Mivel ide tudtunk ingyen jegyet szerezni (a 2300 Ft helyett), ez miatt jöttünk igazából ide, különben Győrbe mentünk volna, egy héttel korábban.
Fantasztikus koncertet adtak, olyan igazi bulizós zene, de voltak lassú, összebújós számok is, úgyhogy mindenki talált kedvére valót.
A korosztály igencsak megoszlott, azt mondanám, hogy főként a 30-asok, 40-esek voltak. No, meg persze a Szombathelyre jellemző (nyilván nem mindenkire vonatkozik) sznobság megjelent a 10 centis magassarkús kiöltözött nőcik, és öltönyös férfiak képviseletében. Nem bírom az ilyet, bár nem befolyásolja a hangulatom:) Csak vicces, ha belegondolok, hogy a nyári orfűi fesztiválon hogyan dagasztottuk az esőben a sarat, tornacipőben, játszós ruhában a Quimby koncerten:) Na, azért egy olyannak más a hangulata. Persze van, aki meg attól kapna hülyét...
Jó ez az Aggóra könnyű rendezvénysorozat.
Hnap este, - mivel nekem a héten kitört az őszi szünet -, pedig erre megyünk. Már nagyon kíváncsi vagyok, szeretem a komolyzenét, az ilyet meg főként:)
:) Annyira vicces ez a klipp:) Amúgy ez (is) az új számuk, nekem átjön:D
Szeretem az őszt, annyira szép
ilyenkor a természet.
A színek, termések (gesztenye, szőlő, alma...), illatok, még az őszi ruhaviseletet is szeretem, a garbót (igen,
nekem az már őszi:)), bőrkabátot, vastagabb harisnyát stb.
De ez a mostani hirtelen hideg teljesen kikészít. Ha tehetem ki sem megyek
inkább, még nem állt erre át a szervezetem, főleg, hogy a múlt héten, még
pólóban lehetett futkozni…!
Azért remélem lesznek még kicsit enyhébb, napfényesebb őszi napok!!
Jöjjjjj napfényes melegebb őőőősz!!! :)
Megint eltelt egy hónap bejegyzés nélkül… S megint csak azt tudom
írni, hogy valahogy nehéz újra bejegyzést kreálni.
Nem tudom, hogy most miről írjak, az elmúlt napokról, vagy arról, hogy pl. ma
jól eláztam, vagy hogy hogyan is alakul kis életem?!
Micsoda butaságok is ezek :) Mármint a felvetések, hogy miről „kéne” írni.
Tudom, hogy nem erről szól az egész, és akik jöttök még ide olvasni, nem azért
teszitek, mert vártok valami különlegeset.
Telnek gyorsan a napok, máról holnapra azon veszem észre magam, hogy szakdogát
kell írnom, gyakorlati helyet keresnem, s eldönteni, hogy hogyan tovább.
Mit hogyan tovább?
Eleve, sok mindenről kell dönteni majd az elkövetkezőkben. Gondolok arra, hogy
hiába szeretnék Győrben dolgozni, ha a jó Isten nem azt az utat szánta nekem,
akkor máshová kell mennem…Reménykedem, hogy majd utat mutat, hogy merre menjek.
(ami
szóba jöhet, hogy a főváros, vagy kis falum felé veszem az utam…) jó lenne
kicsit előre tekinteni, ’hogysmint’ alakul az életem. Ez az ami senkinek nem
megy, jövőbe látni. Valószínűleg nem véletlen ez sem. Ezzel kell élni, ezt
elfogadni, és örülni a mindennapoknak.
Írok kicsit a betegségemről is, tudom, hogy van, aki szívesen olvasna róla.
A folyamatos gyógyszerszedés ellenére, újra előjöttek a tünetek, a Wc-re futkosás,
véres széklet (bocsánat, ha kissé vulgáris, de ezt nem tudom szebben
megfogalmazni), hasi görcsök, és ezek következményeként vérszegénység, súlyos
vashiány, gyengeség, súly veszteség.
Szeptember első hetében, mikor visszajöttem Győrbe, hihetetlenül magam alatt
voltam miatta. Haragudtam mindenre, mindenkire, elegem volt, hogy megint szarul
vagyok, hogy szenvedek, mondhatnám „trendi” szóval, depis voltam.
Aztán egy hét kesergés után rájöttem, hogy mekkora barom vagyok.
Mégpedig azért, mert elvesztettem – egy kis időre- a
legfontosabbat: a hitemet. Aztán következő héten egyik nap úgy keltem fel, - azon tudat
ellenére, hogy azt mondák gyógyíthatatlan -, hogy márpedig meg fogok
gyógyulni, és nem hagyom, hogy legyőzzön ez a nyavaja….! Hozzásegített ehhez,
hogy találtam egy oldalt, ahol ilyen betegeknek (colitis ulcerosa) lett
létrehozva, egy fórum, ami már több éves, de mégis olvashattam az emberek
véleményeit, „élményeit”, dolgokat, amiket kipróbáltak már, hogy jobb legyen.
Ezek között olvastam vkit, aki megváltoztatta a hozzáállását, és elmondása
szerint, utána nem jött neki elő a betegség. No, meg főként az segített, hogy
imádkoztak (nak) értem folyamatosan, mert érzem az erejét. Sokat kapok minden
fohásztól, és azoktól az emberektől, akik mellettem vannak. A családom,
kedvesem, barátaim, itt a kollégiumban is kialakult egy olyan „réteg” a lányok
között, akik segítenek, ha rosszabb a hangulatom, vagy az állapotom. Ezek mind
nagyon nagy dolgok, és sok erőt kapok tőlük.
Már most sokkal jobban vagyok, igaz közben kaptam egy probiotikumot (ez miatt
Pesten voltam egy vizsgálaton), amit iszom naponta (ez rendbe
rakja a bélflórát).
Meg akarok gyógyulni, és nem akarok gyógyszereket szedni életem végéig, ugyanis
már eljutottam arra a pontra, hogy nem hiszem, hogy használnának… lehet, hogy
egy ideig helyrerak, de hosszútávon úgysem gyógyítanak, csak tünetet kezelnek. (ennél a
betegségnél biztosan).
Mostanában világosodott csak igazán meg, hogy egyedül a jó Isten tud meggyógyítani.
Csinálhatok én bármit, szedhetek bármit, ha nem kérem teljes szívből, úgysem
változik semmi. De az is lehet, hogy nekem ez a keresztem, ezzel kell együtt
élnem, és célja van, hogy ezt kaptam, akkor viszont mindig fogok erőt kapni
fentről, hogy alázattal viseljem a szenvedéseket…
Mivel
mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen
saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe. Ahhoz, hogy
boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen
gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem
figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy
barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy
egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a
következményeit. Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.
A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a
sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel,
húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.
(Andrew Matthews – Élj vidáman!)
Vasárnaptól lent voltam a Balcsin (Káptalanfüreden pontosan, ez Alsóörs, és Almádi között van) mivel a Kedves is ott volt, és invitált, hogy menjek, mivel még úgysem jártam a nyaralójukban.
Háát, komolyan mondom gyönyörű helyen van. Rálátni az egész Balcsira szinte a nyaralóból, ami mellesleg nagyon ízlésesen meg van csinálva, minden szükséges eszközzel felszerelve (nemrég lett felújítva az egyik épület, a másik pedig, amiben a nagyszüleié, az pedig pár éve épült csak, de még lakóháznak is jó nagy lenne...).
Vitorláztunk, bicikliztünk, strandoltunk, de egy olyan részen, ahol csak ketten voltunk, mert az egy olyan partszakasz, amit nem nagyon ismernek az emberek.
Mesébe illő táj az egész nyaraló részük -szépen gondozott virágok, bokrok, fák..-...
És a Kedvessel eltöltött napok is mesébe illenek. Tudom ez most giccses, főleg olyanok számára, akik még nem érezték ezt. De én tényleg így érzem, és nagyon boldog vagyok..., és hálás Istennek érte...
Aztán most pakolászás, mert reggel indulok a Keresztszüleimmel, és uncsitesómmal Montenegróba.
Kíváncsi vagyok milyen lesz, bár ahol víz van, és főleg, ha az a tenger, akkor számomra már nyerő. (bár a Balaton is annyira szépséges...) Annyit már most tudok, hogy annak ellenére, hogy szép lesz, végig fájni fog a szívem, hogy a Kedves nincs velem, de arra gondolok, milyen jó lesz majd újra látni...
Döbbenetes, hogy mennyit változik az ember az élete során.
Uncsitesómmal pl. pont az beszéltük, hogy a szüleink vajon mindig ilyenek
voltak, mint amilyenek most, vagy csak mi nem voltunk elég nagyok ahhoz, hogy
igazán lássuk, milyenek??! No, és persze, hogy majd mi milyenek leszünk 5-10
vagy akár 20 év múlva. Még kimondani is furcsa… Tudom, nem érdemes rajta
gondolkodni sem, hiszen, nem tudjuk mi hogyan alakul.
Ahogy magamba nézek, észreveszem, hogy én is sokat változtam az évek alatt,- pedig még csak 21 évet éltem:D- Van, amiben tudatosan, van, amiben, pedig akaratlanul,
de sok dologról máshogy vélekedem, mint régebben, és sok esetből tanultam, s
ezek, mind formáltak kicsit rajtam.
Ezzel azt hiszem mindannyian így vagyunk, hogy a minket ért hatások,
befolyásolnak.
Pl. mennyire látványos változást tud hozni egy kisbaba születése a családban, a
szülőknél, vagy mennyire ki tud magából fordulni valaki egy-egy haláleset
kapcsán…
Ma pl. az jutott eszembe, hogy vajon pár év múlva merre leszek, hol fogok
élni?! Nyilván nincs rá válasz, mert sok mindentől függ.(nyilván alkalmazkodni fogok a Kedveshez, a
munkahelyhez stb.)
Régebben foggal körömmel tiltakoztam ellene, hogy ezen a helyen éljek, ahol most.
Mostanában esett le, hogy milyen hülye is vagyok, mivel a közeli családom
minden tagja itt él, és mivel nagyon szeretem őket, kötődöm hozzájuk, hosszú
időre nem akarok messze kerülni tőlük. (2-3
évig élnék szívesen máshol, de utána jó lenne közelebb hozzájuk.) Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer kisbabám lesz,
abban is nagy segítség, ha a közelben vannak a nagyszülők. Persze, ezek megint
feltevések, van egy kép, amit elképzelek, de semmi garancia nincs arra, hogy az
úgy is fog majd alakulni, ahogy én szeretném.
Belegondoltam abba is, hogy a barátaimmal, akik ehhez a faluhoz kötnek, már
most, hogy Győrben vagyok, mennyivel „lazább” a viszonyom. (ez egy elég hülye
szó, de nem tudok jobbat). Mivel kevesebbet vagyok itthon, kevesebbet
találkozom velük, kimaradok olyan dolgokból, amik számukra közös élmények,
aztán ezekből egyre több lesz, és egy idő után már valahogy nem lesz rám igény.
Ettől félek…! De én azért próbálok ellene tenni, ameddig tudok, de egy bizonyos
idő után már nem nagyon lehet, attól tartok.
Az biztos, hogy alkalmazkodni kell a változásokhoz, minden élethelyzetben az
aktuálishoz. Bár van, egy olyan érzésem, hogy számomra még csak ez után
kezdődnek az igazi változások, nagy döntések sorozatai…! Mi valahol jó, de
kicsit nehéz is. (mint általában a döntések
többsége)
Hűű, nagyon jól sikerült Orfű, jól éreztük magunkat, jók voltak
a koncertek, ismertünk meg új embereket, és az idő sem volt olyan kegyetlen. Csak
a szombat volt nagyon esős, de szerencsére a sátrunk jól bírta a strapát, nem
ázott be, hiába esett egész nap. Amúgy ennek ellenére, aznap este buliztunk a
legnagyobbat, csak úgy dagasztottuk, meg csúszkáltunk a sárban:) Röhögtünk
magunkon sokat:) Orfű annyira szép hely, a tó is olyan tiszta, pénteken egész
nap kint voltunk, és strandoltunk. A kemping, ahol voltunk az is nagyon jó
volt, nem volt zsúfolt, és az emberek is aránylag normálisak voltak. Szóval, ha
összejön, jövőre is megyünk, nagyon jó ez a rendezvény. Nyaralás szempontjából
is ideális egyébként Orfű.
Aztán a mostani 7vége is nagyon jól sikerült, fent voltunk Pesten, ugyanis a
család nő tagjaival (Anya, Keresztanyám, és Mamám) voltam. Pénteken elmentünk a
MŰPÁ-ba a Parsifal nevezetű operára. Nekem nagyon-nagyon tetszett, ez a Wagner
tudott vmit:) Igazán tudom ajánlani mindenkinek, nagyon szép darab, ne rémisszen
senkit, hogy 4-től este 10ig tartott. Tök gyorsan elment az idő, pedig
megmondom őszintén tartottam tőle, hogyan fogom kibírni. (mondjuk a közel egy
órás szünetekkel volt ennyi.)
Aztán szombaton vásárolgattunk, és elmentünk a Wasabi-ba, ami egy japán étterem.
(de a kaja sztem tök hasonló a
kínaihoz). Na, és befizetsz egy összeget, és annyit eszel, amennyit beléd fér.
A kajához, pedig úgy tudsz „hozzájutni”, hogy két – egymás alatti -
futószalagszerűségen megy a kaja, és amit szeretnél azt veszel ki, és erre a
szalagra folyamatosan pakolják a kaját. Annak főleg megéri ilyenre befizetni,
aki szereti a kagylót, rákot, ilyesmiket. Mondjuk én nagyon-nagyon oda vagyok
értük, szóval jól teleettem magam, utána alig tudtunk megmozdulni:)
Olyan jó volt ez a 7vége, így még nem is mentünk soha sehova együtt el ennyi
időre. (mármint, hogy ez a három generáció). Megint csak rájöttem, hogy hálát
adhatok a családomért, annak ellenére, hogy egyikünk sem tökéletes.
Jelenleg pedig várom Apát, hogy értem jöjjön, mivel ma költözöm haza a
koleszból, jópár dolgot már össze is pakoltam. Furcsa, hogy már megint elment
egy év, és az is, hogy jövőre lesz az utolsó.
Aztán 7végén nagy-nagy örömünkre Kiscsillag koncert lesz Szombathely Fő terén,
úgyhogy nekünk ott a helyünk:) Jupppii.
Már várom, hogy otthon legyek kicsit több időt, mert már hiányoznak az
otthoniak, a család, barátok, falusi élet….Szóval egyik szemem sír a másik
nevet effektus.
Már pár éve elkezdtem sütögetni, főleg egyszerűbb sütiket,aztán a kolesz miatt, rákényszerültem, hogy a főzéssel is megpróbálkozzak. Mostanra már elég sok kaját elő tudok állítani, és szeretek is nagyon főzni, meg sütni is:) A muffin szerintem az egyik legjobb, mert azt rengeteg féleképpen lehet csinálni.
Tök jó, hogy a netről is lehet leszedni jó recepteket, de azért nekem az élő szakácskönyvem a Nagymamám,és Anyukám:) Szerencsére jól tudnak sütni-főzni, ezért jó mesterektől tanulgatom a dolgokat:)
Ma is csináltam egy nagyon egyszerű, pár perc alatt elkészíthető sütit, mivel most van az eper, és cseresznye szezon, ezért ezeket a gyümölcsöket hoztam otthonról, és azt dobáltam bele a tésztába. (de egyébként bármilyen gyümölccsel lehet csin.)
Leírom nektek, hátha Ti is kedvet kaptok hozzá!
Gyömölcshöz tészta
Hozzávalók:
2 pohár kefír (aztán mindent ezzel a pohárral lehet mérni)
2 pohár cukor /én porcokorral készítettem/,
2 pohár liszt,
1 pohár olaj (a hasam miatt én oliva olajjal csin.),
1 sütőpor,
1 tojás
kis citromlé
1 van. cukor
Ezeket össze kell keverni simán fakanállal is lehet, majd beletenni egy tepsibe, és beleszórni a gyümölcsöt, ki mennyit szerente, de azért ne legyen túl sok, mert akkor nem tud rendesen átsülni a tészta. Aztán be a sütőbe, és 30-45, esetleg kicsit több percig sütni (kinek milyen a sütője, de villával lehet bökködni közben, hogy mikor sült meg...:)
Én ezeknek a dupláját vettem, és finomra sikeredett, szóval praktikus süti, mert gyorsan elkészíthető (jó sütés kicsit több idő), kevés alapanyag kell hozzá, és finom.
Maradandó élmény
volt a 7végi vitorlás verseny. Pünkösdi regatta, ilyen néven futott a verseny,
301 hajó nevezett be, átlagosan számoljunk 4-5 fővel hajónként, így már el
lehet képzelni, hogy milyen sok ember vitorlázott a Balatonon.
Sok gyönyörűbbnél gyönyörűbb hajó futott a vízen. A hajóneveket nagyon szerettem
kuksolni, volt a Yuppi, Fagyöngy, Snoppi, Szélvhajhász nevűtől kezdve a
Sirocco-ig mindenféle nevű, fajtájű. A Kedvesékének Johanna a neve, egy Európa
30-as hajó (HUN 2), 3tonnás, 10
m hosszú fa hajót képzeljetek el, ami 1942-ben lett
készítve. Nagyon szép, igazi varázsa van.
Szerencsénk volt, mivel Á. (a
Kedves) papája (ő így nevezi É.apját), egyik barátja motorcsónakba pattant,
mikor közel voltunk hozzájuk, és csinált képeket, miközben vitorlázunk. Persze
mi is csináltunk, de olyan képet nem tudsz készíteni, amin szeled a
hullámokat:)
Az első nap Pestről indultunk jó korán Á.-al, szülei már lent vártak minket
Balatonföldvárnál, ahonnan indult a regatta. Aztán első nap, hajóztunk
Keszthelyig, az idő érdekes volt, elég hideg volt, de a nap, olykor-olykor
megmutatta magát. Aztán a keszthelyi kikötőben (mi a kisebbik kikötőbe mentünk), volt lehetőség zuhanyzásra, ilyesmi,
bár én azzal első nap nem éltem, mert olyan fáradt voltam a korai kelés, meg
egész napos vitorlázástól. Komolyan nem gondoltam volna, hogy el lehet fáradni,
de a levegő, szél, napsütés sokat kivesz az emberből. A hajón aludtunk, mi
közvetlenül az elejében, és kis szűk helyen, ahová szó szerint úgy kellett
bekúszni:)
Aztán másnap 10kor ismét startoltunk, a kijelölt útvonal
Keszthely-Szigliget-Zala torkolat. A start ideje alatt mindenfelé hallani lehet
a kapitányok kiabálását a manschaftokkal (akik segédkeznek mindenféle kötél húzogatásban:)), mert ilyenkor nagy a feszültség, hogy
jól induljon a kezdés. A másik ilyen nagy rizikós pont a bóják kerülése,
Szigligetnél, hűha, azért az elég durva volt, hogy egy csomó hajó egymás hegyén
hátán, feszülten figyelni kellett, hogy ne legyen ütközés, lökdösni el a
hajókat lábbal, ha már túl közel van.
Aztán délután megint kikötöttünk Keszthelyen, elmentünk misére, majd
vacsorázni.
Hétfőn 9kor indult a rajt, és Fonyódnál volt a befutó, aztán onnét mindenki
hajózott oda, ahol a kikötője van. (Á.-éknak Alsóőrsön). Mi Fonyódnál bekérezkedtünk Kedvessel egy motorcsónakba, hogy
vigyen ki minket a partig, mert el kellett érnünk a Siófokra közlekedő buszt,
ahonnét közvetlen járattal tudtunk volna Győrbe jönni.
Hát persze ez nem így lett, a busz nem nagyon akart jönni, így negyed5kor a
kiálltunk stoppolni, aztán egy fél óra stoppolás után fel is vettek minket (röhejes, hogy annyi ideig kellett
várni, pedig tök nagy volt a forgalom, és sok olyan kocsi volt, amiben volt
hely, és nem is értem, hogy mi a fenét tartanak egy fiútó, meg egy lánytól…) Mind1. egy házaspár felvett minket, és
elvittek Siófokig, ahonnan 17.35kor indult volna a busz. De persze miért is
közlekednének nálunk normálisan a buszok, vonatok, 30-ra értünk oda, és a busz
már sehol sem volt…. No fene, ez a mi formánk, vettünk addig kaját, kiültünk
egy szép kis parkba, és egy órával később elbuszoztunk Székesfehérvárra, ahol
szerencsére elértük a csatlakozást, és estére meg is érkeztünk Győrbe. :)
Nagyon nagy élmény volt a 7vége, annyira szép a Balaton, így még soha nem
láttam szinte az egészet….Szerencsénk volt az idővel is, mert soha nem áztunk
el, a szél is egész jó volt, és a nap is sokat sütött.
Megtanultam jó sok ’vitorlázós’ szót, mint pl. a bumm, spinakker (az a színes vitorlaszerűség, ami tök
szép látvány, ha mindenkinek fel van húzva), grósz, kajüt, dekk, fux (itt aludtunk mi, ez a hajó orrában van), csörlőkar. - amit persze mindenki jól
tudott, hogy miről van szó, mert Á.-nak megvan a hajóvezetői engedélye (nyilván Papájának is), Mamája meg vitorlázós családból
származik, így ő is mindent tud.:)- Szóval ezeket a szavakat jó sokat
hallottam, kicsit segítettem én is köteleket huzogatni:), de én főként a hajó
fedélzetét elemózsiával láttam el (szendvicsgyártásban kimerült).
Ez egy életforma, már azért
várom, hogy dög melegben is kipróbáljam, persze, csak, ha még elvisznek
magukkal:) Amiben merek reménykedni, mivel második nap délután pertut ihattam
velük, ami nagyon jó érzés volt, mert Kedves elmondása szerint, ilyet még
senkivel nem csináltak. (de
amúgy nem most találkoztam velük, már párszor voltam náluk).
ezt a képet csinálták "kívülről" :)
Itt a badacsonyi rész felé közeledtünk
ezek a spinakkerek...
Szép...
A felmerült félreértések elkerülése végett a nem a volt kapcsolataimat akarom boncolgatni, sem rosszakat mondani róluk.
Soha egyikben sem bántottak engem a "fiúk", nagyon nagyszerű emberek voltak, és nem szeretném, ha valaki rosszul venné a leírt sorokat!
Nem saját élmény alapján írom, hanem a körülöttem levő kapcsolatok láttán született a bejegyzés, semmi szándékom ezzel visszautalni az én kapcsolataimra. ..
Sok féle
kapcsolatot látok magam körül, sok olyan emberrel jóban is vagyok, akik bíznak
bennem, elmondják a sérelmeiket, amiket kapnak a másiktól. Kívülállóként azt
mondom sok esetben, hogy az lenne a legjobb, ha hagyná az egészet, úgy ahogy
van, mert nem ilyennek kéne lenni egy ’jó kapcsolatnak’. De meddig van
beleszólásunk a másik életébe?? Meddig van a határ, amíg őszinték lehetünk anélkül,
hogy annyira megbántanánk, hogy utána már nem keresi a társaságunk?
Nincs erre határvonal, érezni kell.
Mint, ahogy azt is tudni kell, hogy a jó döntések akkor születnek, mikor az ész
és a szív is ugyanazt mondja. Amíg valakinek a szíve nem tud dönteni, addig
bármit tanácsolhat az ember, nem fog változni semmi, a lány eltűri a pasi
durvaságait, megaláztatását, a fiú, eltűri a lány görcsös ragaszkodását.
Nagyon
nehéz, sok szenvedéssel jár, de saját tapasztalatból mondhatom, hogy megéri
kilépni egy kapcsolatból, ha a szív és ész már összhangban van.(de engem soha nem bántottak hangsúlyozom...) Szokták volt mondani,
hogy mindenki a saját életének a kovácsa.
Ezért hiába is bármiféle tanács, az ember úgyis mindig úgy dönt, ahogy saját
maga érzi, hibába tudom én már előre, hogy az emberkének ezt a döntését is csak
újabb csalódás, rossz párkapcsolat fogja követni, ő ezt még nem látja, vagy nem
akarja látni, és menekül.
Mindannyian félünk a magánytól, attól a gondolattól, hogy egyedül öregszünk
meg. Az hazudik, aki azt mondja, hogy nem vágyik valakire, akiben meglátja
azokat az értékeket, amik minden nehézségen át tudják segíteni, azt a
szerelmet, amikor összeszorul a szíved, ha a másikra nézel, és csak élvezed a
pillanatot, és azt kívánod, hogy tartson örökre.
De akkor is azt vallom, hogy
nem kell mindenáron valaki. Csupán csak az az egy valaki kell, akivel le tudnád élni
az életed, és ezt rögtön tudod az első perctől, bárhogy is alakul később.
Én hiszem, hogy mindenkinek van valahol másik fele, és meg lehet
találni, kinek előbb, kinek később, de megéri várni, keresni, és nem félni
megtenni érte a lépéseket.
Olyan ember ő, aki felismeri,
hogy a jellem ereje fontosabb,
mint a keménység.
Tud gyengéd és kedves lenni,
nem él vissza a hatalmával.
Nagylelkű, és ugyanúgy szeret
adni, mint kapni.
Megértő, tudja, mit kell tennie,
és meg is teszi.
Megbízható, mindig betartja
adott szavát.
Van humorérzéke, mindig meglátja
a dolgok jó oldalát.
Megfontolt, előbb gondolkodik,
aztán cselekszik.
Szereti az életet, a természetet,
a kalandot, az izgalmat,
és még annyi minden mást.
Néha kisfiú a férfitestben,
de ilyenkor is imádnivaló.
/Barbara
Cage/
Már csak pár hét, és vége is a
sulinak. Ebben a vizsgaidőszakban nem lesz sok vizsgám, csupán kettő. Ami azt
illeti röhejes, hisz volt, amikor 12 volt, és nem értem, hogy akkor miért nem
tudják reálisan elosztani (simán meg lehetne oldani, mert van, amire nem épül
semmi). Szóval, ha minden jól alakul, június 5.-én már végzem is.
Hát, jó hamar elment ez a félév is.
Örülök neki, hogy megint voltunk gyakorlaton, rengeteget számít, mind szakmai,
mind tapasztalati szempontból, még az az egy nap is.
Eddig valahogy elképzelhetetlen volt számomra, hogy pl. egy olyan helyen legyek
- akár gyakorlaton a későbbiekben -, ahol roma gyerekekkel kell foglalkozni. Most
viszont jobban beleláttam az egész rendszerbe, s azt kell mondjam, hogy az
összes nehézségével, negatívumával együtt, úgy érzem tudnám csinálni. (bár csak
pár évig sztem). Sokat kaphat az ember, ha jól csinálja a fejlesztést.
Egyre jobban körvonalazódik, hogy mit szeretnék a későbbiekben, bár ezen még
sok minden változtathat, de legalább elképzeléseim vannak. :)
Sokat kaptam ez alatt a (tanév) félév alatt,- annak ellenére, hogy a sok óravázlat nem volt könnyű meló…- és boldog vagyok, mert főként jó dolgokat, mind sulis, mind más szempontból. Adja az Isten, hogy a többi is ilyen legyen!
Már csak a maradék erőt kell összeszedni és nekilendülni a vizsgáknak, és utána élvezni a nyarat, amikor nincs leadási határidő, beszámoló, óravázlat, zh stb.
Mindenkinek kitartás a vizsgákhoz (bár még igyekszem jelentkezni addig)!
